Török Lajosné Kati

Nagyobb kép megtekintéséhez kattints a képre!

Családommal Veszprémben élek. A kreativitás, a művészet szeretete gyermekkorom óta kísér, jelen van életemben. Szeretek alkotni, létrehozni dolgokat, melyek számomra, családom számára és talán tágabb környezetem számára is örömet jelentenek. Szívesen és örömmel adom át tudásomat, tapasztalatomat másoknak is.

2007-ben találtunk egymásra, a selyem és én. Rabul ejtett puhaságával, természetességével, könnyedségével, kiszámíthatatlanságával. Örömet, megnyugvást, belső békét jelent számomra, amikor festhetek. Alkotásaimmal is ezeket az érzéseket szeretném közvetíteni.

Kerestem a közösséget is, melyhez tartozhatnék, hiszen a közösségi alkotó erő legalább olyan fontos a léleknek, mint a magányos alkotás. Örülök, hogy Bozó Edit Liza személyes megismerése, majd a táborokban, tanfolyamokon átadott tudása és segítő támogatása által találkoztam és megismerkedhettem a Szivárvány Kikötő Egyesület munkájával, melynek 2015. óta tagja is lehetek. Az egyesület élete, munkája, az alkotótársakkal való örömteli közös találkozások, tapasztalatcserék, festőnapok, alkotó táborok, kiállítások jelentősen segítik egyéni fejlődésemet is.

Önálló kiállításaim:

2018.06.14. - 07.28. Artka Galéria, Debrecen
2018.01.22. - 02.09. Agóra Veszprém, Városi Művelődési Központ
2017.10.05. - 10.26. Veszprém-Gyulafirátót, Művelődési Ház
2015.04.08. - 05.05. Veszprém-Kádárta, Művelődési Ház

Elérhetőség:
Foglalkozás:

Óvodapedagógus, Selyemfestő