A selyemhernyó (Bombyx mori) gubószálát az ősi Kínában már több mint 4500 évvel ezelőtt felhasználták ruházati célokra szolgáló fonalak készítésére. Több mint 3000 éven át a kínaiak titka volt a hernyóselyem felhasználási módja. Ezt követően először Japán, azután Perzsia jutott a selyemhernyó-tenyésztés módszereinek birtokába. Törökország és Ázsia után a hatodik században Bizánc, majd Spanyolország és Szicília volt az első Európában a selyemtermelés megindításában a 8. században. Franciaországba csak az 1200-as években jutott el. Hazánkban a 17. században honosodott meg a selyemhernyó tenyésztése. Napjainkban ez a termelési kultúra már textiles örökség, a titok már csak múzeumokban kutatható.
A kézi szövésű selyemkelme évszázadokon keresztül a gazdagság, pompa, hatalom kifejezője volt. Gondoljunk csak a kínai császárra, a perzsa sahra, a francia királyi udvarra, Kleopátrára, a római kori tógára, Napóleon több száz selyemkendő ajándékára Josephinnek, vagy Monroe, Garbó, Dietrich, Bardot pompázatos selyemsáljaira. A kelme lágysága, puhasága, omló és suhogó esése, simogató fénye tette alkalmassá e kitüntető szerep megjelenítésére.
Az emberek bizonyíthatóan már ősidők óta szeretnek puha anyagokat viselni a nyakuk körül. Nem nehéz elképzelni, hogy azok a hosszú, keskeny anyagok, amelyeket régen szőttek, az az időjárás viszontagságaitól való védelem mellett, esztétikai és szimbolikus funkcióval is rendelkeztek. A legszebb példája a selyem festői felhasználásának a hagyományos indiai szári. Semmi szabás, semmi varrás, még csak csomózás sem kell hozzá, egyszerűen a test köré csavarva a színpompás széles és hosszú selyemkelmét, a világ egyik legművészibb viseletét alkotják meg.
Az elmúlt századok öltözködéskultúrájával, a különböző művészeti irányzatokkal, a textilgyártás hagyományaival ismerkedve jól látható a selyemkelme szövési technológiájának, a színezésnek és mintázásnak, magának a selyemkelme funkciójának állandó változása. A pompázatos uralkodói udvarokban kötelező ruhaköltemények mellett megjelenik a selyemnek öltözék-kiegészítő, díszítő funkciója is. A 18-19. századi divatrajzokon már gyakran látni a hölgyek nyakán takaros fehér selyemkendőket, mint öltözék-kiegészítőket. Balett-táncosok használták elsőként a könnyű, hosszan lebegő chiffon sálakat mozdulataik kifejezőerejének hangsúlyozására. És a viselet bevonult a művészet világába is. Gondoljunk a Toulouse-Lautrec plakátjaira, számos neves festőművész önarcképén a sálak hangsúlyozott szerepére. A 20. század második felében újra felfedezték a selyem varázsát. Rég elfelejtett kézműves technikákat élesztettek fel, a hagyományok újraidézéséhez felhasználva a mai kor tudományának ismereteit is.
A selyemkelme színezése, felületi mintázása egyidős a kelmeszövéssel. Technikai kivitelezését tekintve az ősi eljárások közül legelterjedtebb a feszítőkereten készített kézi festés. A színeket természetes növényi kivonatok felhasználásával, a mintákat az un. batikolással készítették, többnyire az adott kultúra jelképrendszeréből táplálkozó motívumok rajzolásával. Mind a motívumok, mind a színek az adott kor kultúrájának megfelelő szimbolikus tartalmat is hordoztak. A kézi selyemfestés technikája fegyelmezett, nagy türelmet, a színek jelentését és színkeverés "boszorkánytudományát" jól ismerő, kitartóan dolgozó ügyes kezeket igénylő mesterség volt.
A "batikolás" mint mintázási eljárás a mai hiedelemmel ellentétben nem csak a selyem kézi festésének kizárólagos ősi technikája. Az eljárás lényege, hogy valamilyen e célra alkalmas megoldással lefedjük a színezék elől a mintázatnak megfelelően a textil felületét, megakadályozva ezzel a színezéknek a textillel való kapcsolódását. Így lényegében a mintázatot a színezetlen motívumok adják ki. A technika jól alkalmazható a különböző alapanyagú textilekre egyaránt, ha jól választjuk meg a színezéket és a "batikoló" segédanyagot vagy segédeszközt. Régen erre a célra különböző viaszokat használtak. A csoda akkor következett be, amikor a festőmester a színek keverésének tudományát is alkalmazta. Ha egy sárga felületre például a viasszal újabb motívumokat rajzolt, és következő színként pirosat festett, a textilen már narancs alapon sárga és piros mintázatot kapott. Gondos munkával akár tízféle színnel mintázott felületet is ki tudott alakítani. Számos, e technikával készített muzeális darabot őriz e textilművészeti remekek közül a Textilmúzeum és az Iparművészeti Múzeum is.
A 19. század nagy kémiai, fizikai felfedezései forradalmasították a textilszínezési technológiákat. A szintetikus színezékek előállításával könnyen reprodukálható, igen széles színskálával tervezhető és kivitelezhető lett a színezési művelet. A 20. század kézműves technikákat felelevenítő időszaka meghozta a kézi selyemfestésben is a korszerű, a viasz körülményes használatát mellőzni, de hatását megőrizni képes segédanyagok felfedezését. Az ún. kontúrtechnikához többféle oldószeres megoldásban, többféle kiszerelésben, sokféle színben vásárolható segédanyag. A táblafestészetben szerzett tapasztalatok egy részét is hasznosítják a kézi selyemfestők, amikor aquarell technikát, sózott, fröcskölt, maratott, alkoholos, üveges, gyöngyös, kihúzatott stb. eljárásokat alkalmaznak. Az egyes technikák különböző eljárással fixálható selyemszínezékeket igényelnek. Főbb csoportosítás szerint a selyem kézi festéséhez használhatóak a hőkezeléssel (vasalással) és a gőzöléssel fixálandó színezékek. Ez utóbbihoz fixáló berendezés szükséges, melyben a megfelelő feltekercseléssel biztosított kíméletes állapotban, vízgőzzel telített térben több órán keresztül kezelik a színezett selyemkelmét. Az eljárás hátránya a fixáló készülék szükségessége és a többletmunka, előnye a selyem fényének megtartása, intenzív tiszta színek alkalmazhatósága. A vasalással rögzíthető festékek színezékoldatai a színezék és a selyem közötti tartós kapcsolatot biztosító kötőanyagot is tartalmaznak. Ez utóbbi miatt a vasalásos technikával készített selyem kicsit merevebb, a színek kevésbé fényesek. Előnye ennek a módszernek, hogy egyszerűen kivitelezhető, s a végeredmény tekintetében a készítőt a gőzöléskor előforduló meglepetések is elkerülik.
Természetesen ezen technikák a szín és motívum világ megválasztása a mester privilégiuma, egyben a csak rá jellemző stílus meghatározója. Hogy mitől lesz az elkészített selyemkendő egyedi és utánozhatatlan? Attól, amitől minden egyedi készítésű alkotás. A készítő technikai tudásától, szín és forma világától, de legfőképpen az alkotói folyamat összes gyötrelmét és szépségét közvetíteni akaró törekvésétől.
Így van ez akkor is, ha csak kedvtelésből foglalkozunk a selyem festésével, s így van ez akkor is, ha egyben ez a tevékenység biztosítja számunkra megélhetésünket is.
Winter Rozál