2021. Online Kiállításunk

Nagyobb kép megtekintéséhez kattints a képre!

Egyesületünk Tagjai a 2021-es évben is alkottak szép számban. Bár a személyes találkozókat több tényező is gátolta, az alkotó kedv ebben az évben is velünk volt. Az itt látható képek egy válogatás a készült művekből, személyenként csoportosítva, egy-egy üzenettel az alkotóktól:

Sipos Gáborné Júlia: "Míg tavaly a meditatív képek alkotásában merültem el, ebben az évben új technikákkal ismerkedtem, kísérleteztem, és egyik kedvencemet, a viaszbatikot gyakoroltam. A selyemfestés az, ami igazán kikapcsol, ilyenkor megszűnik körülöttem a világ"

Kecskés Zsuzsanna:

Nagy Éva: "Idén egy új selyemfestési technikát ismertem meg, a réteges festést. Izgalmas ahogy alakul a kép, lépésről lépésre. A színtelen kontúr használata nem egyszerű, de szeretem az új kihívásokat."

Bozó E. Liza: "Ebben az évben időnként alkotói rohamok törtek rám, és gondolkodás nélkül kentem a színeket, élvezve a színárnyalatok sokaságát. Az akril adott lehetőséget ennek megélésére. Később, ahogy néztem ezeket a képeket, a színek szépségén kívül még sok más üzenetet olvastam ki belőle a magam számára.
A másik, ami jellemző volt, az a selyemfestésben a tervszerű, átgondolt munka, pl. akvarell technikával, aranyozással.
Ahogy most erre ránézek, két véglet, amit a 2 technikában megéltem. Mindkettő nagyon jót tett a lelkemnek!
Köszönöm, ha megtekinted alkotásaimat. Most albumba gyűjtöttem jópárat."
https://photos.app.goo.gl/7ryvA1ZbyyE18pZ87