Czöndör Katalin

„A kreativitás belépő abba a világba, ahol nincsenek határok….”

 

Az Élet és a Világ sokszínűsége iránti érdeklődésem első körben a biológus szakma felé irányított. Kutatói munkám során is nagy szükségem volt a kreativitásra, és alkalmam nyílt sok szépet is látni. Ám a tudomány területén sokkal inkább a racionális gondolkodás a mérvadó, és a "nem logikus", a megfoghatatlan háttérbe kerül. Néhány évvel ezelőtt eljött az a pont az életemben, amikor egyértelműen éreztem, hogy itt az ideje a "másik oldalnak" is teret adni. Ebben az időszakban kezdtem el Bozó E. Lizánál selymet festeni, ami aztán egy olyan világot nyitott meg előttem, amire nem is számítottam. Nagyon különleges technika ez, hisz a festék szabadon áramlik a selymen, ezért meg kellett tanulnom ezzel az áramlással együtt dolgozni. Persze a kontúrral elég konkrét határokat tudunk szabni ennek az áramlásnak, de hogy a határokon belül hogyan alakul, az minden egyes alkalommal egyedi. Nem beszélve arról, amikor nincsenek határok... Nincs két egyforma alkotás és a színvariációk végtelenek.

Egy selyemkép megalkotása közben tudok leginkább a szabadság érzéséhez kapcsolódni. Szép lassan azt is megtanultam, hogy egyáltalán nem szükséges előre mindent elterveznem. Elég pár fontos alappillérrel tisztában lennem, a többi pedig a folyamat során kialakul. Engedem és megszületik.

Idővel, ahogy egyre gyakorlottabbá váltam, úgy vált számomra az alkotói folyamat egy önismereti eszközzé. Maga a festés folyamata, a kép alakulása és végül az elkészült kép sokszor tartogat értékes felismeréseket számomra. Ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább elkezdtem érezni azt is, hogy egy elkészült alkotásnak a létrehozás örömén és önismereti értékén túl még más szerepe is van: örömöt, inspirációt és színt vinni valaki más életébe. Egy selyemképen minden színnek, színárnyalatnak és mintának üzenete van. De ez mindenki számára személyes üzenet. A falon lévő képre, ha csak pár pillanatra is, de minden nap ránézünk, és az valami olyat közvetít nekünk, amire éppen akkor szükségünk van, ami épít minket, ami gyógyít.

2018. szeptember-október  hónapokban Szabó Éva Enikővel közösen állítottuk ki selyemre festett képeinket a Mandala Alkotóház és Galéria termeiben. Itt megtekinthető:

https://www.alkotoelet.hu/kiallitas_galeria/szimbolumok-czondor-katalin-es-szabo-eva-eniko-kozos-kiallitasa

Elérhetőség:
Foglalkozás:

Biológus - kutató, Transzformáció Játék facilitátor, selyemfestő